Tipp forrás

Legalább hetente belekukkantok ebbe a blogba. Első időkben azért kedveltem, mert a most „menő” hazai könyvekről olvashattam a kritikákat, no és a hozzászólásokat, amik néha sokkal szórakoztatóbbak mint maga a birálat. Szivesen rögtön el is olvasnék jó néhányat a magyarok heti kinálatából, de ugye a lehetőségeim korlátozottak, illetve nullák – ezen a téren. Nem úgy azonban az angol nyelven iróktól való könyveknél, ugyanis jó szokásommá vált, hogy a blogban éppen recenziózott művet megkeresem a katalógusunkban, vagy csak az iró után kutatgatok, milyen könyve van meg az állományban.

Volt nem egy olyan könyv a blogban, amit én már  olvastam (eredetiben) és igen érdekes volt a magyar kritikát olvasni róla.. ( bevallom, kétszer én is hozzá szóltam...) Néhányszor  azonban csalódottan tettem le amiről áradoznak. Igy jártam egy krimi iróval (l.block) akinek legalább 3 könyvét ajánlották és most látom, hogy okt.29-én egy  interjút közölnek vele. Néhány oldal után halálosan unalmasnak találtam az irását, igaz csak  egy korai regényét találtam meg nálunk.

 
Szintén nemrégi ajánlat volt  egy amerikai iró (jay mcinerney) regénye (okt. 24-én jelent meg a recenzió a blogban, „hasban kissé válas” cimmel) „jó élet” a könyv magyar cime. Nos ezt is megleltem és már olvasom  is. Na melyik a jobb boritó? Az eredeti v. a hazai?

Fogyi

Éreztem én egy ideje, kicsit elengedtem magam evés-ügyben, de most a jó idő eljöttével eléggé sokkoló volt tudomásul vennem a szűkké vált nyári cuccok próbálgatása közben a dolgot. Valahogy tavaly karácsony óta lett egyre jobb az étvágyam és sajna nemigen figyeltem oda mit és mennyit eszem.

Ráadásul nemrég voltam a házidoktorunknál a szokásos éves ellenőrzésen és rákszűrésen, s biza a mérések nemcsak vérnyomásra, pulzusra irányultak, hanem le is mázsáltattam. Numerikus részletekkel nem fogok előállni, de elég rémisztő volt számomra, mennyivel kevesebbet nyomtam két évvel ezelőtt..

Orvosnő szerint elég egy ötöst ledobni, de ha már én egyszer nekiállok diétázni, lehet abból talán több is. Mindenesetre körülnéztem, milyen étvágycsökkentő, illetve étel-helyettesitő porokat lehet kapni, mert dokinéni szerint kezdjem egy étel átugrásával, a cukor- és kajaadag-csökkentés mellett.

Néhány ismerős már próbálkozott ezzel az izével és nekik igen jól bevált, igy én is vettem a gyógyszertárban egy adagot a leves-változatból. Mivel főleg este szoktam belakni, gondoltam, ezt az étkezést hagyom ki elsőnek és a reggelin és ebéden pedig megcsinálom az adag- és kalória-csonkitást. Az ételpótló leves meglepetés-szerűen elég jó izű, elég sűrűre lehet kreálni, ha az utasitás szerinti két deci forró vizzel alkotom meg.

A harmadik nap után megszűnt az étkezések közötti éhség-érzetem és igyekeztem a főétkek között sovány-joghurtot, gyümölcsöt és zöldséget enni. A fogyiszer útmutatása  szerint azonban bizonyos zöldségféléket (kukorica, zöldborsó, krumpli, lencse, sütőtök, édesburgona), sőt gyümölcsöket is kerülni ajánlatos (igy példul nincs a megengedett listán a görög- és sárgadinnye, viszont a szőlő ajánlott, amit nemigen értek, mert utóbbiban tudomásom szerint sokkal több cukor van..)

 
Lényeg: 10 nap alatt leadtam 3 kilót. Két napja pedig áttettem a leves-evést ebédre, mert mostmár nem vagyok éhes és nem is kivánok sokat enni este. Még van 3 levesem a második dobozból, ha azokkal végzek, egyelőre nem veszek újatl (8 van egyben).. Csak marad a „józan-evés”, a napi egy óra séta és majd igy próbálok még néhány kilót ledobni.

Igy néztek ki a maskara-napra indulás előtt az "érettek". A mienk a zöld gatyás, aki "okoskának" öltözött.

A búcsúvacsora nagyon jól sikerült. Finom ételek, elegáns fiatalok és sok könny – igy jellemzhetném a legjobban az este hangulatát. Azért persze inkább vidám volt a légkört, mert tréfás dijakat osztottak ki egymás között a lányok, pl. ’az év partizója’, ’megváltom a világot’ nevüeket.. Mindenki megkapta a szép oklevelét, miközben  minden, közel kétszáz lánynak vetitték a fotóját, méghozzá egymás mellé téve az elmúlt hat évben (2002-től) készült iskolai fényképeket, igy láthattuk mennyit is változtak. Az igazgatónő rövid beszédet mondott, a vacsora végefelé azonban a poziciókat betöltő diákok emelkedtek szólásra és akkor kezdtek a lányzók könnyezni, dehát ez ezzel jár. Lezárul egy nagyon fontos korszak az életükben és elkezdenek egy másik szépet, miközben lassan felnőtté válnak. Hüp-hüp...

Vége

Nem kell nagyon megijedni a cimtől, bár két nappal ezelőtt majdnem irtam egy búcsú-bejegyzést, mert valahogy belefáradtam a blogozásba. Aztán meggondoltam magam és inkább megint regéltem valamiről. Most pedig a „vége” a lánygyerekemnek a középiskola befejezését jelenti.

Tegnap volt az utolsó tanitási napuk.. ma pedig az un. dress-up és muck-up day alkalmából mentek csak be a suliba röpke két órára. Az első kifejezés „maskarázást” jelent, mindenféle vicces göncökbe öltöznek fel és igy járják végig a sulit, búcsúznak a tanároktól a többi diáktól. A muck-up dolog egy kicsit erősebb... főleg fiú-iskolákban, mert a búcsúzás a maskarázásnál is tréfásabb oldala akar lenni, s ebből az alkalomból nyers tojást dobálnak, lisztet szórnak szét.. szóval csupa olyan dolgot művelnek, amiket az „éretteknek” épp nem kéne. Egyes iskolák erre a napra biztonsági őröket bérelnek, hogy megvédjék az épületeket és berendezéseket. Nos, mivel Zslány lánysuliba jár, náluk nem divik ez a módi, de majd a részlekről fotókkal együtt holnap beszámolok.

Ma este pedig a végzősök búcsúvacsorájára megyünk családilag (valedictory dinner a hivatalos neve) amit egy recepcióban rendez az iskola (a recepció nem étterem, hanem nagylétszámú, előre lekötött különrendezvényekre – esküvő, eljegyzés, iskolabálok, családi rendezvények, mint keresztelő, elsőáldozás,  – specializálódott helyek. Menüt szolgálnak fel, nincs étlapról választás, szóval oda csak nem lehet úgy bemenni vacsorázni, táncolni, csak a meghivottaknak.

Jogsi

 
Megvan a nagylány jogsija, vagyis átment a vezetési vizsgán!

A nagy öröm mellett (kisebb) üröm, hogy módositanom kellett J. autójának biztositását, mivel eredetileg csak ő a kocsija használója és aszerint állapitották meg a prémiumot (vagyis a biztositás összegét). Kétféle verda biztositás létezik: lehet választani un. komplett (comprehensive) autóbiztositást, ami fedezi a saját és a másik fél kárát is, valamint van az un. „third party” ami csak a másiknak okozott kárért fizet. Ez utóbbi az olcsóbb, de hosszútávon a drágább is, mert ha saját hibából megütök valakit, a biztositóm kifizeti a megütöttet, de én fizethetem a karosszériást a zsebemből, ami lehet igen borsos összeg is. Pláne a mai kocsiknak például már nincs lökháritójuk, hanem az egész hátsó- és első rész egy panelből van, igy már egy kis horpadás miatt is ki kell cserélni az egész elemet (mig régen csak kikalapálták a lökháritót).

Mivel Zslány egy napos jogsival rendelkezik, tehát valójában zéró vezetési gyakorlata van, (leszámitva, hogy két éve kavar az apjával, vagyis mindig ült mellette valaki), nos mostantól egyedül használhatja a papája sebváltós kocsiját, (azért nem az enyémet, mert az automata és különben sem engedem.. egyelőre..:o) a biztositó jól meglöki a fizetendő dijat. De bárkinek, aki 21 évnél fiatalabb és P betűs, annak (probationary driver, vagyis a P betűt három évig kell hordani a kocsin) biza jó magas biztositást kell fizetni.

Felhivtam ma a céget, akinél mindkét autónkat biztositjuk és hosszas társalgás után mégsem az olcsóbbat választottam, hanem a komplett biztositást.. (árat hadd ne emlitsek). Igy nyugodtam a lelkem. Ha bármi galibát csinál a gyerek, mégicsak jobb, ha a mi kocsink megcsináltatása is fedezve van. Egy év múlva már rutinosabban fog közlekedni, s akkor áttesszük az olcsóbb fajtára.

Mindenesetre lelkiekben már igyekszem felkészülni, hogy egyedül fog autózni...ezért kellő mennyiségű municiót gyűjtöttem. Miből? Az egyik könnyű nyugatótabletta fajtából:o)

Közlekedés

A mai nap nemcsak azért lesz emlékezetes, mert egy nap alatt lepett meg bennünket a hőség.. A szokásos erős, forró északi szél már kora reggel 28 fokra felnyomta a hőmérsékletet (délutánra 33 lett!). Ilyenkor a legnormálisabb dolog a tengerpart felé venni az irányt, de nálunk ez nem ilyen egyszerű, ugyanis Zsebilány ma csinálta a szólóhangszer érettségijét. A hétvége senkit ne tévesszen meg, mert igen vasárnap is van érettségi.. Nem az össznépi, nagyszabásu (az november 2-án kezdődik a tagállamunkban), hanem a művészi vizsgák (tánc, zene, ének, szinjátszás) vannak ilyen „külön” időben. J. tudott hallgatózni, s a kiszűrődő hegedű hangokkal igen elégedett volt.. Reméljük a vizsgabizottság is elégedett lesz és megkapjuk a kellő pontszámokat.

Egy nagy súly tehát legördült, neki is, meg nekünk is. Szegénykém a múlt héten elég sokszor került peches helyzetbe a dilinyós tömegközlekedés miatt, mivel ő a család egyetlen tagja, aki ilyen módon utazik. Nem szoktam elégedetlenkedni itteni dolgokkal, de ezen a téren sajnos nem tudok sok jóról regélni.

Valamikor régen szúrták ezt el, amikor igy alakitották ki, aztán nem fejlesztették, vagy nem úgy, ahogy kellett volna. A city-ből kiinduló, a hév-hez hasonlitható, itt csak „vonat”  névre hallgató legnépszerűbb szállitó eszköz vonalai pókháló-szerűen indulnak ki a központbóll, csakhogy a fő-szálaknak nincs egymással kapcsolatuk, mivel az összekötő szálakon nincs közlekedés.. Gyakorlatban: lehet menni északra például három irányban, de vizszintesen a három irány között nincs  összeköttetés. Aki pedig nem lakik a hév-vonal mentén vagy környékén annak annyi.. Mivel a buszjáratok kiszámithatalanul és ritkán járnak (ezeknek kéne az oldal szálakon működni..), a villamosok pedig főleg a belkerületeken közlekednek (de ha külső helyekre is mennek szintén ritkák és elég lassúak), marad a lakosság nagy részének az autózás..

A múlt szerdán például délután fél hatkor dobtam le a leányt a vonatnál, hogy találkozzon a city-ben azon osztálytársaival akik médiából érettségiznek és a vizsga filmjeik bemutatójára mentek. Hat után hivott fel a gyerek, hogy valami miatt csak most indulnak el (5.35 helyett).. Tiz perc múlva megint beszéltünk, de nem akarta hogy levigyem, mert lassan, de haladtak. Lényeg, hogy húsz percet késett a 7 órai kezdésről és lekéste a legjobb barátnője filmjét... Tegnap szombaton aztán ismét jött egy újabb vonat-tréfa – buszpótlós nap volt. Mivel időre kellett mennie egy szemináriumra a belvárosba, mit tehettem, az állomásra érve látva a helyzetet, pördültem egyet, aztán beszállitottam őt a belvárosba, mert nem mertem a vánszorgó vonatpótló buszokra bizni a beutazását...

Ami a jövőnket illeti: holnap délelőtt vizsgázik a lány autóvezetésből.. Ha átmegy, akkor egy taxizási programmal kevesebbem lesz és egy utazót elveszit a tömegközlekedés..J))

Himzések

Szokásos ebédidő alatti egyik sétám során épp elhaladtam a vendég-parkoló mellett, mikor kiszúrtam egy kis csapatot, akik elég feltűnőek voltak, mivel rikitó népviseletet hordtak. A nőkét nem tudtam rögtön beazonositani, de a pasiéra nem volt nehéz rájönni, mert pomponos cipőt fehér harisnyával és rakott mini-szoknyával (jópofa leirás nem?) volt szerencsém látni athénban...Szóval görög néptáncosok voltak. Mikor beértem őket illedelmesen rá is kérdeztem illetve tudakoltam ugyan hova-hova ilyen ruházatba. Persze az agorára, az egyetem központi terére mentek fellépésre. Fogalmam sincs, vajon hány diák találhatta ki vajon milyen náció táncosai ropják a szinen...

A népviseletről jutott eszembe mara néni, akivel a disszidálásunk évében találkoztunk, illetve meglátogattuk őt és a férjét (J.családjának ismerősei voltak) az egyik szép osztrák városban. Ők akkor már jó 15 éve megtették az óhaza elhagyását, valamikor a 70-es évek elején, ami állitólag nagy sztori volt a közös ismerősök között. Na nem a kimenetelük, hanem ahogy.. Ha jól emlékszem a férj kiment valami konferenciára és közben sikerült a feleségnek meg a kisgyereküknek „beférni” egy ibusz-társasútra, ami nagy  dolog volt, mert együtt nem kaphattak útlevelet, de valaki a bm-ben „hibázott”, aztán bécsben összetalálkoztak és ott is ragadtak osztrák földön.. Szóval náluk voltunk látogatóban és elvittek városnézésra, amikoris egy nagy népviseletes kavalkádos fesztiválba botlottunk, ahol sok-sok dirndl ruhás nő, meg tollas-kalapos férfi vonult, meg ropta a táncot az ugyancsak beöltözött fúvószenekar nótáira. Nekem nagyon tetszett az egész, főleg a ruhájuk és sok volt köztük a fiatal is. Lelkedézesemre mara néni kifejtette: ugyan, „ezeké”  egyáltalán nem szép népviselet, mert hol vannak a magyartól, hisz az osztrákok alig néhány szint használnak, szintén minimális mintákkal és himzéssel..Hogy jönnek ezek egy aprólékosan himezett kalocsai vagy a matyó ruha disz- és szinvilágához?!!”  Azóta én is hasonlitgatom a különféle népviseleteket, s manapság én is mara nénihez hasonlóan vélekedem: a hazaihoz húz a szivem, s azt tartom a legszebbnek....

A kupak

A tegnapi naphoz még hozzátartozott ez is.

Szabira menésem előtt nem sokkal egy új szabályt vezettünk be (a főnökség találta ki): ha csúcsidőben mikor hosszú sorok várnak a komputerekre, s valaki kiszúrja (mi, vagy a diákok), hogy a gépnél cuccokat hagytak (kvázi jelezve, ez foglalt...) , de hire-hamva nincs a használónak,valamint a képernyő fekete (ami azt jelenti, legalább 20 perce nem mozditották el az egeret...) akkor... a szolgálatban lévő egyikőnk összegyűjtheti az ott árválkodó holmit egy kosárba, majd  beviszi az irodába, ahol az illető, ha előkerül, akkor visszakaphatja.

Ez volt az elmélet, bár többen kérdeztük vajon ez törvényes-e, mire megnyugtattak bennünket, jogásszal egyeztették és minden OK.

Tegnap aztán élesben  kaptam ki a dolgot, mivel én szembesültem a holmiját átvevő hölgyeménnyel,  hogy azért ez az egész nem olyan egyszerű, ahogy a nagyokosok elképzelték. Mit mondjak, elég dühös volt az illető, amit persze nem vettem magamra, de végülis  én képviseltem a céget. Először is azért borult ki, mert a mi „hülye rendelkezésünk miatt” kellett otthagyni a holmiját, mivel a mobilján csak az arra  kijelölt helyen beszélhetett. Erre mondtam, ez igaz, de az ő választása volt, hogy majdnem fél órára őrizetlenül hagyta a személyes dolgait, s mivel tiz méteres sorokban várnak a többiek a komputerekre, sajna ez lett a következménye... Persze ez  olaj volt a tűzre... mert nem volt elég az alapdühe, de a motyója rendezgetése közben rájött, hogy  a memória-cerkájának (flesh drive) hiányzik a kupakja, szóval még jobban el kezdett pattogni, hogy „mi” elvettük, elhagytuk stb. ezt a kupakot (ami egyébként csak cicoma, ha nincs, sem dől össze a világ, de persze ezt nem mondhattam..)

Szó szót követett, én mondtam, hogy ő volt a felelős a hátrahagyott holmikért, s lehet valaki elvitte a kupakot, vagy leesett, kicsúszott stb.. Szerinte viszont a könyvtár a felelős a kupakjáért, mert elmozditottuk a személyes dolgait. Na.. itt feladtam és elmentem a csop.vezetőmért, hogy akkor „birkózzon” ő tovább. Sokra nem jutott ő sem, bár megigérte, megpróbáljuk előkeriteni azt a vackot, viszont a főnökségnek jelenteni kell az egészet, mivel jogilag mégis lötyög az egész.. Mi van, ha a legközelebb ilyen esetben azt mondja a diák, hogy hiányzik a mobilja, a slusszkulcsa stb., mi pedig hogy bizonyitjuk, hogy valóban azok nélkül gyűjtöttük be a motyót?...

Vissza

El lehet képzelni, milyen lehet 4 hét édes semmittevés után visszatérni a munka mezejére!!???? Először is hajnalban fél óránként felriadtam és ijedten meredtem az ébresztő-órára, ami persze totál felesleges dolog, mivel J. egy órával előbb kel és legtöbbször fel is ébreszt az én időmben, bár az órám is csörömpöl.

Jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy az elmúlt hetekben családom pompásan elkészült az én aszisztálásaim nélkül is, igy ma reggel miután eltávoztak, teljesen ott maradtam tétlenülJ.. Ezért aztán szép nyugiban elvégeztem a szokásos, normális körülmények között rohanásos tatarozást (kozmetika) és még a reggeli tv-hirekből is néztem valamit – méghozzá ülő helyzetben, nem a konyhából szendvics-kenés közben, félszemmel..

Bevallom kicsit kiesett, mégis mikor lőjjem ki magam, lévén hétfő és fene-tudja-mekkora-a-forgalom.. Szóval annyira időben indultam el, hogy a rendes időmhöz képest 20 perccel korábban érkeztem a parkolóba. Na most vagy valóban elvesztettem az időérzékemet, vagy a forgalom nem volt túl nagy (még-már.. lehet választanom..) Ücsörögtem hát egy kicsit a verdámban, élvezve a meleg reggeli napsütést, hallgattam a hireket és lelkileg edzettem magam a rám váró teendőkre..

Az irodánk enyhén kihalt volt... Ketten estisek, ketten betegek voltak, hárman a pultoknál az első szolgálatban. Nem ragozom, azért tea-szünetre összegyűltünk. Azt még muszáj megemlitenem, hogy a múlt hét közepén ketten is felhivtak a Kolleginák közül, kérdezve, mikor is megyek vissza, mert.. hiányzom. Egész meghatódtam a dologtól. Nekem is hiányoztak ők, de azért még el lettem volna itthon egy darabig, hasonló feltételekkel – lóvé kéthetente befolyik a számlára, meló meg náne..

 
Tréfát félretéve néhány dráma azért történt az elmúlt hetek alatt: példul legnagyobb főnök (chief-librarian) nyögdijba vonul. Ilyenkor mindig a nagy kérdőjel, vajon ki és milyen lesz az utód??? Aztán végre eldöntötték, hogy a kibővitett irodánkba a könyvtárközi-kölcsönző csoport költözik, aminek ők egyáltalán nem örülnek, nekünk meg mindegy.. Meg még: a nagy komputer-hall is költözik az egyetem másik végéből, méghozzá hozzánk a könytárba.. 80 valahány szupergéppel, extra programokkal (mert a mienken – köznépnek valón csak alap-dolgok vannak) leszünk többen és komp.technikás személy is velünk lesz szolgálatban egész nap. Ez elsőre jól nézett ez ki, másodszorra viszont a 24-7 jutott eszembe, vagyis ez is egy lépés a könyvtár (legalábbis egy részének) állandó nyitvatartásához (a hét minden napján, 24 órában..).

Dél körül persze már tök elfáradtamJ.., pedig hol volt még az nap vége. Hála, a social-clubunknak, a délutáni tea-szünet keretében sajttálas-gyümölcsös halózást szervezett mára, ami nagyon jól jött.. Kár, hogy nem a wine-and-cheese klasszikus variációt szolgáltatták (vagyis a sajtocskák  jóféle fehér borokkal kombinálva), de sajna a főnökség egy idő óta nem engedélyezi az ilyen moderált itókázást sem...

 
Az Agórán a platánfák buzgón virágoznak és a mai erősen fújó, forró északi szélben (ma megütöttük a tavaszinak kicsit sok 30 fokot) szinte meg lehetett fulladni a levegőben keringő virágportól.. Még ez is..:) Érdekes, tavaly óta vagyok érzékeny erre, addig előtte soha nem irritált ilyesmi....

Virágos

A tavasz közepén járunk és egyre több bokor virágzik, illetve van amelyik már két hónapja tündöklik, anélkül, hogy lehullannának a virágok, például ennek a lilának.

Ez a hófehérke később csak egy zöld bokor marad. A mellette lévőnek meg bordók a virágai fehér középpel, de még várat magára, hogy kinyiljon.

Ennek a törpe rododendronnak van a legszebb szine. Nem tudtuk, hogy törpécske, évekig lestük, reménykedtünk nő-e, de csak ekkorka maradt. Egy időben nem is virágzott , már azt hittük vége szegénynek, de az utóbbi három évben tavasszal egyre több a bimbó rajta, majd kibomlanak ilyen szép virággá.. 

Hajdanán,

legalábbis az én időmben az érettségizők évszámokkal ellátott szalagot hordtak kabáton, köpenygalléron. Volt szalagavató bál, osztálytabló kitétel valami kirakatba, majd ballagás, majd érettségi bankett. Fogalmam sincs manapság mi a módi, de itt teljesen más szokások vannak.

Se bál, se tabló, se ballagás. Van viszont csak a végzősök által hordott gyapjúpulóver, ami más szinű, mint a kisebbeké, és az iskola embléma mellett ott virit az irás, hogy érettségiző az illető. Év eleje óta van tehát ilyen egyenruha kellékünk, de a lányomék még valami extrát is akartak, ezért csináltattak egy abszolút nem egyenruha darabot, ami egy kapucnis bebujós és a hátára ráirták a végzés évének második felét és a becenevüket (vagy becézett keresztnevüket).

A pulcsi-féle elején azért szerepel a suli logója. Mivel a ruhadarab nem része az egyenruhának, ezért csak most, az utolsó negyedévben és a mindössze hátralévő alig 3 hétben hordhatják.

Bál helyett van egy záróvacsora (graduation dinner), ahova visznek szülőket, rokonokat, udvarlót és ahol még sor kerül mindenféle dijak kiosztására (mi szülők meg kiperkázzuk a költségeketJ).

Érettségi befejezése után pedig a diákok felkerednek és jön az un. „schoolies” idő, ami egyenlő az elutazásos bulizással. Ez már sajnos elég hirhedt dolog lett, főleg queenslandban a népszerű nyaralóhelyekre özönlenek az ország minden pontjáról a leérettek (csak meg nem érettek..) és legalább egy hétig megy a bulizás és piálás. A szerényebbje megelégszik a mi tengerpartjaink népszerű helyeivel, ahol szintén megy a hepaj, de moderáltabban. Mondanom sem kell, egyáltalán nem vagyok elájulva ettől a szokástól.. Egyelőre két helyre is van meghivása Zslánynak: a régi iskolájából megmaradt barátnői mennek valami rokon nyaralójába lorne-ba, az új suliból való barátnői egy másik helyen, egy nagynéni hétvégi házába fogják tölteni az „öröm napjait”. Felnő a gyerek, oszt a gondok is nőnek vele ..

Vizsgák

Ejnye, nem is emlitettem az emúlt hetek egyik jó hirét: Zslány sikeresen letette a 7.fokú hegedűvizsgáját. Az ameb (ausztrál zenei vizsga bizottság) előirásai szerint 8 fokot lehet elérni, tehát az utolsó előttinél tart. Az előirt darabok már nagyon nehezek, s négyet kell előadni a vizsgáztató előtt (ebből egy un. technikai darab, ami skálákból áll), plusz elméleti dolgokat, lapról olvasást is kérdeznek (szolfész és társai).

Ezzel azonban nincs vége a zenei munkának (az érettségi tárgyakról nem is beszélve, az első, ami az „angol”, november első napjaiban lesz), mert két hét múlva a hangszeres érettségije következik, s ott ráadásul más darabokat játszik, mint a fent emlitett vizsgán.

Két évvel ezelőtt nemcsak iskolát, hanem hegedűtanárt is váltottunk. Addig (a véletlen adta) egy magyar hölgy, Ilona tanitotta őt öt évig, két éve pedig Leon a tanára, aki ukrajnából származó idősebb úr. Ráadásul lvov-ban élt (mostanság lviv a neve), vagyis bevallása szerint jó sok magyart ismert. Erről csak azért irok, mert Zslány egyik érettségi darabja egy összeállitás bartók romániai táncok c.művéből, s a  próbákon Leon nemegyszer mondta a leánynak: play with more „paprika” christine! (Egyébként ezek a román táncok nekem nagyon magyarosak.. Nem tudom hol gyűjtötte őket a mester, de több ezekben a magyaros hangzás, mint a romános.. ) Ezen a videón bele lehet hallgatni, egy holland hegedűművésznő játssza.

Ugyancsak az érettségire tanultak között van ez is, ami egy nagyon ismert és csodás beethoven darab. A videón nem más, mint Yehudi Menuhin jássza, igaz ő zenekarral, mig Zslány zongorakisérettel fogja. Majd drukk neki!

A nagyviznél

Egy, csak egy legény van talpon (helyett... ) csak egy fekszik a parti homokban. Hiába ez még csak tavasz..

Itt már kicsit jobb a helyzet, de inkább lábáztatás folyik (kivéve a sirályokat:)

Itt sincs tömeg...

Ahhoz képest, hogy iskolai szünet van.. 

Egyébként a cim: port melbourne, héttérben pedig a city felhőkarcolói 

Littlesaigon

 
Minden nagyvárosnak számtalan arculata van... Régi épitésű és új, modern részek.. , jómódú és szerényebb kerületek, biznisz negyedek és családi házas utcákkal teli  zöldövezeti részek. M. azonban igen „tarka” a különböző népcsoportok miatt, főleg amelyek egész kerületeket alakitottak át a saját „képükre”. Ilyenek például a vietnámiak, akik 1975-ig csak néhány százan éltek csak ebben az államban (380-an), majd a vietnámi háborút követően az északiak ugye megkapták az egész országot (fiatalabbak kedvéért: a kommunista rész elfoglalhatta a déli nem kommunistát), igy a 70-es évek végétől megindult a menekült-hajó inváziók sora Au. partjai felé. Úgy látszik elég sokan nem kaptak nagy kedvet az északi testvérek igérte élethez... és inkább elmenekültek.. Legtöbben család nélkül, lélekvesztő hajókon, minden pénzüket az embercsempészeknek adva, a jobb élet reményével. 1981-ben már 12 ezren éltek Victoriában, manapság pedig 56 ezer csak ebben az államban (igaz ebben vannak Vietnámban élő kinaik is) ennek a közösségnek a létszáma, ami a kormányok között jóváhagyott hivatalos családegyesitéseknek is köszönhető..

A vietek három nagy körzetet teremtettek a városban. A city-től 30 km-re délre lévő Springvale-ben, ahova mi is érkeztünk, mivel ebben a kerületben volt a nagy központsi hostel a frissen bevándorlóknak. Sok viet aztán ott is ragadt a környéken. A másik két hely sokkal közelebb van a city-hez.. Az egyik Richmond (a city észak-keleti részén), ahol csak az egyik főútvonal lett igazán vietnámis rész. Nemrég huszon egynéhány vendéglőt számoltam ott össze, de akad néhány élelmiszer-bolt is.

A legnagyobb átalakitást azonban Footscray kerületben „okozták”.. Bevallom a városunk ezen részén, ami a város nyugati fele, egyáltalán nem vagyok ismerős.. Tiz éve jártam ott utoljára (és először), mert a házépitéssel kapcsolatos iratokat sürgősen el kellett jutattni egy jogi irodába és az éppenséggel abban kerületben volt.

A napokban azonban a lányomat arrafele vinni, ahol az ott található egyetemen volt valami tájékoztatás érettségi ügyben. Mivel két órát kellett várakozni, nosza nyakunkba vettük a központot, amit a köznép csak „little saigon” -nak hiv.. Mit kerteljek, valóban olyan, mintha nem is M-ben járkáltunk volna. Ugyanis nemcsak a főutca, hanem a mellékutcák is dugig vannak vietnámi feliratos helyekkel: orvosi rendelők, fogászatok, ügyvédi irodák, gyógyszertárak, utazási irodák és persze mindenféle ruhás, elektromos szerkentyűs üzletek. Van sétáló-utca is, ahol nemcsak az üzletek, de az emberek is nagyon vegyesek, ugyanis az ázsiaiak (főleg persze vietnámiak) mellett sok az afrikai, a polinéziai szigetvilágbeli..

 A kerület piaca is a központban van.. Délelőtt tiz óra lévén éppen. Szinte minden stand, főleg a halas és húsos részeken csak ázsiaiak árulnak. Köztudottan ez a város legolcsóbb piaca.. de szerintem a legcsóribb is.. A piac épülete is elég kopott. Láttunk aztán itt ázsiai bazárt is szép számmal, amelyekben ezer számra kaphatók vietnámi filmek és zenék. Ezeknél a standoknál volt a legnagyobb a tömeg, na meg a hangzavar. Szép számmal vannak vendéglők is, bár a jellegzetes fűszeres szagokat valahogy nehezen toleráltuk igy reggel és kicsit elborzadva néztük, ahogy a már nyitott helyeken kétpofára eszik hatalmas mélytányérokból a húsokkal, halakkal megrakott leveseket... Ebédre még OK, de reggelire??.. Dehát ahány ház, annyi szokás, ugyi...

 Tényleg bazáááári...

Sétánk végén a parkolóhoz érve azonban észrevettem még több kis oldal utcácskát is és kiszúrtam egy „live seafood” feliratot. Na most ilyet az angol nemigen mond vagy ir, mert akkor már „fresh seafood”. 

 Viszont amit ott találtunk, az megérte az érdeklődést, ugyanis egy viet élelmiszer bolt volt, ahol élő tengeri halakat, rákokat is árultak, méghozzá hatalmas, oldalukon üveges tankokból. Nem mondanám, hogy akvárium, mert abban disznek vannak az állatok, ezekből viszont eladják azokat. Épp előttünk választott ki két asszonyság egy vödörnyit, azt hiszem „mud-crab”-ből.

Ezek sem élték meg az estét...

 Volt viszont élő lobster (homár) vagy két tanknyi, de akkorák, hogy errefelé én ilyen nagyokat még nem láttam.. Az áruk is nagy volt!:o) Általában a cray-fish (red crab) az elterjedt, ami jóval kisebb a lobsternél, s még a szupermarketekben is meg lehet csipni igen elérhető áron..

Később azon filóztam, h. ezek a nagy létszámban idejött népek milyen szerencsések, mert megteremtették maguknak a saját világukat, amit ott kellett hagyniuk. Szinte olyan, mintha el sem jöttek volna a hazájukból. Mindenhol vietnámi kiirásokat látnak, viet orvoshoz járnak, a gyógyszertárak ajtaján sem láttam jóformán egy angol szót sem... Ha éhesek a hazait eszik, vagy főzik... Magyarul: alig, vagy egyáltalán nem illeszkednek be. Az idősebbje valóban soha. A második generációtól kezdve azonban ezeknél a népeknél is már egyre inkább felveszik az ausztrál életformát, ami igencsak más..

Peregnek

a napok.. Megkezdtem a szabadságom harmadik hetét.. A múlt héttől a tavaszi iskolai szünet is kitört, igy együtt vala a család. Mindenféle célokat tűztem ki magam elé, példul a dolgozószoba rendbe tételét, de mit mondjak, nagyon lassan halad a dolog. Általában 8 hónaponként kidobálom a mindenféle számlákat, de most valahogy összejött talán egy évnyi is. Érdekes alig járok postára befizetni, mert már mindent online-on perkázunk, de csak kevés cég küldi ugyancsak netes úton a számláját, ezért a befizetett papirhalmaz egyre tornyusultak. Az egész likvidálási folyamat nem lenne bonyolult, ha nem kéne összevagdosnom a dokumentumokat. Ugyanis mindenhol ott szerepel az ember neve, cime, számlaszáma stb., ezért szépen egy nagy ollóval ficnikre apritom őket és igy kerülnek a papirhulladékos kukánkba. Jó ideje fontolgatom, hogy veszek egy paper shredder-t, ami papir-szeletelőnek forditandó herkentyű. Ilyent használnak a hivatalok az iratok megsemmisitésére. Nálunk bent is belőle egy, méghozzá jó nagy régi monstrum.. Gondoltam már arra is, beviszem apránként a kidobandókat, aztán a benti gépen ledarálom, s nem kell a nyirbálással tölteni az időmet. Lévén, hogy ezt az irtást mindig a szabijaim alatt végzem, csak ezért nem fogok beállitani a céghez..

A papir irtás mellett azért néha mással is foglalkozom.. Végre van időm főzni és bármennyire húzták a szájukat a gyermekeim, kénytelenek voltak nekiülni anyukájuk újdonsült receptjeinek kipróbálásához. Készitettem a régen tervezett indiai lencselevest, a dahl-t.. Kicsit más lett, mint amiket az indiai éttermekben  eddig ettem, de J. hősiesen pusztitotta, velem együtt. Sütöttem muszakát (görög rakott padlizsán), lasagnát és főztem chillis rákot (ez utóbbi az egyik olasz kolléganám családi receptje.. valami fenomén étek és roppant egyszerű elkésziteni.. ha valakit érdekel, emilben elküldöm leirását). Na meg tejfölös paprikás csirkét nokkedlival és tavaszi spárgalevest, ami otthoni recept, merthogy nálunk most van a spárga szezon.. Szóval csupa olyan dolgot amit a munkás hétköznapokon és a rohanós hétvégéken nincs időm megcsinálni.. Meg járkáltunk a városban, de erről majd később és képekkel együtt..